Matyóföldi érdekességek
Matyóföld színe és mintája
Minden vidék a saját népművészetét, motívumait tartja a legszebbnek, de az egészséges lokálpatriotizmuson túllépve lismerhetjük, hogy a legszínesebb, mai napig legélőbb a matyóké. Minden vidék a saját népművészetét, motívumait tartja a legszebbnek, de az egészséges lokálpatriotizmuson túllépve elismerhetjük, hogy a legszínesebb, mai napig legélőbb a matyóké. De kik is a matyók? Jól körülhatárolhatóan három elepülésen élnek Délnyugat-Borsodban: Tardon, Szentistvánban és Mezőkövesden, amit a helybéliek csak Matyóföld fővárosaként emlegetnek.
Mátyásból Matyó
A legenda szerint a husziták elleni harcokban Mátyás királyt segítették az itt élők, s ezért a király mezővárosi rangot adományozott Mezőkövesdnek. Mivel nagy becsben tartották mindig a királyt, a Mátyás becézett alakja, a Matyó rájuk ragadt. Egyébként nem csak népművészetükben, hanem vallásukban is elkülönülnek, hiszen a reformátusok tengerében buzgó katolikus szigetet alkotnak. Az 1896-os Millenniumi kiállításon vált ország-világ számára ismertté a matyó népművészet, ezen belül is az egészet megalapozó hímzés. Globalizálódó világunkban is sikeresen őrzik népi gyökereiket, hagyományaikat.
Rózsamotívum
„A színvilágban a piros dominál, valamint a bordó és a kék is gyakori. A motívumvilág középpontjában a rózsa áll, ami mindig piros, bordó. A matyó motívumok a hímzésről átmentek a bútorok, tányérok festésére is". A matyó hímzés azonban természetesen nem csak a terítőkön található, hanem a népviselet állandó díszítő elemévé vált. A fiúk viselete fekete bőrcsizmából, bő gatyából, surcból (ami a kötény megnevezése), bő ujjas ingből, mellényből és csúcsos kalapból áll. A női viselet: cipő, harisnya, alsószoknya, szoknya, surc, litya (a blúz neve), a hajba fonva pedig pántlika. Természetesen ezeken is bőséges hímzéssel.
Minden színnek volt jelentése. A fekete a matyó viseletben a föld színe, melyből a termés, az élet sarjad. A piros az öröm, a sárga a nyár, a Nap színe, a kék a bánaté, az elmúlásé. Az első világháborút követően jelent meg a matyó hímzésben a zöld, mint a gyász színe. A háború halottaira való emlékezésül zöld folyókával hímezték körül a kötényeket. A matyó hímzés összképe úgy hatott, mint a zöld mezőben tarkálló virágok.
A 19-20. század fordulóján a különleges mezőkövesdi női viselet már a legismertebb paraszti öltözékek közé tartozott. Az Alföld-szerte hírek mondás: "hadd korogjon csak ragyogjon", őrájuk illett a legjobban. Akármilyen szegény volt a matyó, de néhány öltözet cifra ruhájának és a derékig érő hímzett ködmönnek meg kellett lennie a „cifra nyomorúság szegénységében” is.
A hímzéseket "íróasszonyok" tervezték, rajzolták elő, s terjesztették. A matyó "íróasszonyok" legismertebb képviselője Kis Jankó Bori (1876-1954.) volt, aki kiérdemelte a "népművészet mestere" címet, s magas állami kitüntetésben részesült. A nagyapja is szűcsmester volt, aki a szebbnél szebb női kisbundákat virágozta. Leánya és unokája az ő műhelyében tanulta meg a matyó szűcshímzés kompozíciós rendjét, a színek harmóniáját.
A női test alakját kiemelő matyó népviseletet a 19. század végén szívesen öltötték magukra az arisztokrata hölgyek is. Testhez simuló felsőrész, vállnál megemelt ujj, derékban elálló fodor, hosszú, alul fodros szoknya jellemzi. A férfi viselet jellegzetessége a nagyon bő ujj, gyakran széles hímzéssel, horgolt csipkével.
A matyó hímzésre legjellemzőbb a "matyó rózsa". A leghíresebb "íróasszony" Kis Jankó Bori volt, ő alkotta meg a rózsa legtöbb variációját. Emlékére háromévente hímzőverenyt rendeznek.